Törékeny értékek

Cikk sorozatunk a kerámia tárgyak javításáról, az értékek mentéséről.

Szerző: Vaja László restaurátor.

Törékeny tárgyak restaurátorai gyakran találkoznak azzal a kérdéssel, hogy „megéri-e az eltört tárgy a helyreállítás költségeit”? Tapasztalati tényként mondhatom, a festmények, vagy bútorok restaurálásánál ez a kérdés ritkábban merül fel. Nézzük hát, milyen értékkel bírnak a sérült porcelán és kerámia - műtárgyak.

Az érték fogalma sokfelől közelíthető, mint ahogyan a gyűjtemények is sokfélék lehetnek. Praktikusan egy porcelán műnek van használati értéke. Terítünk vele, virágot teszünk bele, mécses ég benne stb. Ragozni sem érdemes, mi mindenre lehet használni a kaolin, földpát, kvarc alapanyagból készült tárgyakat. Ezek használati értékét – különösen ha nincs meg minden darabja a tárgynak – csak korlátozott mértékben lehet visszaadni. Igen ám, de ilyen esetekben is előkerülhet egy másik szempont, az „emlék érték”.

És ezen a ponton érdemes kissé belegondolnunk a saját környezetünkben található műtárgyak történetébe. Kinek ne lenne olyan tárgy a birtokában, amihez emlékek fűzik? Gyakran egy utazás szép élménye, még gyakrabban kedves ismerősünk, vagy rokonunk jut eszünkbe nézésekor, kitől kaptuk a porcelán vagy kerámia csecsebecsét. Ilyenkor derül ki, hogy bizony-bizony a műtárgyaknak is van „lelkük”, vagy ha úgy tetszik spirituális erejük. Mintegy bennük lakozik az emlék, esetleg „a régi szelíd esték” hangulata, melyet valamiképpen pozitívan befolyásolt a tárgy jelenléte. Ilyen esetekben a restaurátor ugyan az eltört cserepekkel foglalkozik, de valójában emberi emlékeket állít helyre.

Következő esetünk roppant egyszerűnek tűnik. Eltört, kicsorbult az értékes műtárgy. Piaci értékének helyreállítása a feladat, a lehető legnagyobb mértékben. A restaurátor munkája pénzben jól kifejezhető, ha a munka többe kerül, mint a tárgy értéke, tulajdonosa lemond a restaurálással járó problémákról és hibás állapotában válik meg tulajdonától. A restaurátor szakember szomorúan veszi tudomásul az ilyen döntést, és nem csak azért, mert egy munkától esik el. Gyakorta rossz az az érzés, hogy abban az állapotban „él” tovább a tárgy, ahogyan szeme elé került. Vérbeli szakember elsődleges célja a „gyógyítás”, amit most nem gyakorolhat. Kár, de nincs mit tenni, ha már érvei sorát kimerítette.

Végül elérkeztünk a talán – restaurátori szemszögből – legizgalmasabb témához. Vannak olyan művek, melyek piaci értéke a szakszerű restaurálás dacára is kevesebb, mint a ráfordított munka. Mégis tulajdonosa ragaszkodik a helyreállításhoz, bár nincs érzelmi kötődése a tárgyhoz és mint láttuk anyagilag sem éri meg. De van a műtárgynak oly mértékű művészettörténeti, porcelán történeti értéke, mely megéri a fáradozást. Esetleg a gyűjtő kollekciójában hiányt pótol a tárgy és türelmes, no meg hosszadalmas munka eredményeként lelhető fel hibátlan párja. Addig is, míg ez megtörténik, lehet tanulmányozni a sérült darabot, mintázását, festését nagyító alatt szemügyre venni, mintegy személyes ismeretséget kötni az esetleg évszázadokkal korábban élt alkotóval. Mondanom sem kell, a restaurátornak igazi kihívás ilyenkor a feladat. Hiányzó részeket pótolni, kutatni a szakirodalomban, felfedezni könyvtárakban, katalógusokban a műtárgy párját és mindezen kutató munkák után a régi mester gesztusait, művészi elképzeléseit újra láttatni munkája eredményeként. Igazi szellemi kaland!
Nem tudom eltitkolni azt a talán bizarrnak tűnő tapasztalatomat, hogy az ilyen feladatok elvégzése után a tárgy tulajdonosa nem ritkán szert tesz hasonló műfajú műre. Mintha egyik tárgy vonzaná a másikat. Mintha a sors is azt szeretné, hogy hozzuk helyre az értékeket, állítsuk helyre a hibákat.