Tisztelt Látogató!

" Mesélnek a műkincsek" a BÁV-nál.

A BÁV " Mesélnek a műkincsek" sorozatában januárban Csenkey Éva művészettörténész előadásán voltam a Zsolany gyár történetéről.

A BÁV Bécsi út 5-ben telt házzal indult a 2010-es előadás sorozat. Számomra rendkívül érdekes a Zsolnay gyár és minden ahhoz kapcsolódó információ. Nagy izgalommal vártam, Csenkey Éva előadását, akiről köztudott, hogy az egyike azoknak akik a legnagyobb tudásanyaggal rendelkeznek a Zsolnayakról ,a gyárról és a termékekről.
A technika ördöge azonban közbe szólt , és a vetíteni kívánt képekből csak az előadás végére kaptunk némi ízelítőt,a számítógép nem volt hajlandó közreműködni.
Csenkey Éva ennek ellenére részletes képet rajzolt elénk a gyár indulásáról, Zsolnay Vilmos kifogyhatatlan érdeklődéséről amellyel kereste az új és újabb technikákat.
Megtudtuk, hogy több ezer kísérlete során talált rá a masszák, mázak , színek végtelen sorára. Egy egy színsor kialakításához több száz égetési próbán keresztül jutott el. Ennek a szinte emberfeletti munkának a kemencékből kikerülő eredménye, az edényeken megjelenő, addig soha nem látott formák és pompázatos színek.
Képet kaptunk Zsolnay Miklós kivételes szervező készségéről, a lányok Teréz és Júlia odaadó tervező munkájáról.
Az előadás, a tervezett időn jóval túl nyúlva is csak kis szeletét fedte le a teljes történetnek.
A technikai hibának "köszönhetően" az érdeklődőknek Csenkey Éva felajánlotta, hogy egy másik előadáson folytatjuk, most már a tárgyak képeivel az utazást abban a rendkívül érdekes világban amelyben központi helyen a Zsolnay tárgyak találhatók.
Újabb izgalmas utazás vár arra aki ellátogat a következő alakalomra.
 

Vissza a főoldalra »